Ez a weboldal cookie-kat használ
Weboldalunk használatával jóváhagyod a cookie-k (sütik) használatát.
×
MEGA
Elérhetőségünk: rendeles@tudaskonyvkucko.hu 
 
Hívjon most +36 23 361 051

×
 x 

A kosár üres
A_kopp__nyi_aga__4bd14bc2e73d9.jpg
Nyomtatás

A koppányi aga testamentuma

Szerző: Fekete István

"Ha valaki akkor a végház tájékán járt, bizonyára csodálkozott volna, hogy még hajnaltájon is dübörögnek a csizmák, mert akkor már kevés okuk volt táncolni a végvári legényeknek." Az öt török vitéz megállt a magyar csapat előtt. A magyarok meglobogtatták süvegüket, és helyet adtak a törököknek, akik gyönyörködve nézték a magyar vitézek lovait. Most nem ellenségek voltak, csupán bajvívók, vitézek, bajtársak a végvári élet szépségeiben és mostohaságában. Párviadallal kezdődik a történelmi regény: a koppányi vár török urát, Oglut megöli az apja halálát megbosszuló Babocsai László. A halálra sebzett török tiszt utolsó percben békejobbot nyújt ellenfelének, és arra kéri, hogy leányát, Zsuzsát, akit magyar felesége szült, vegye gondozásába. Így bontakozik ki a romantikus elemekkel átszőtt történet, amely hitelesen mutatja be a dunántúli végvári harcok hétköznapjait. A kötet a Fekete István életművét bemutató sorozat tagja. kevesebb

Illusztrátor: Győrfi András
Megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 176

Köté
Kiadó:
2500 Ft
2381 Ft
Az áfa összege 119 Ft
48 óra
Leírás

"Ha valaki akkor a végház tájékán járt, bizonyára csodálkozott volna, hogy még hajnaltájon is dübörögnek a csizmák, mert akkor már kevés okuk volt táncolni a végvári legényeknek." Az öt török vitéz megállt a magyar csapat előtt. A magyarok meglobogtatták süvegüket, és helyet adtak a törököknek, akik gyönyörködve nézték a magyar vitézek lovait. Most nem ellenségek voltak, csupán bajvívók, vitézek, bajtársak a végvári élet szépségeiben és mostohaságában. Párviadallal kezdődik a történelmi regény: a koppányi vár török urát, Oglut megöli az apja halálát megbosszuló Babocsai László. A halálra sebzett török tiszt utolsó percben békejobbot nyújt ellenfelének, és arra kéri, hogy leányát, Zsuzsát, akit magyar felesége szült, vegye gondozásába. Így bontakozik ki a romantikus elemekkel átszőtt történet, amely hitelesen mutatja be a dunántúli végvári harcok hétköznapjait. A kötet a Fekete István életművét bemutató sorozat tagja.

TOP