Ez a weboldal cookie-kat használ
Weboldalunk használatával jóváhagyod a cookie-k (sütik) használatát.
×
MEGA
Elérhetőségünk: rendeles@tudaskonyvkucko.hu 
 

Hívjon most +36 23 361 051

×
 x 

A kosár üres
N__prajz__n__pha_5299c136de756.jpg
Nyomtatás

Néprajz, néphagyomány CD-ROM melléklettel

olyan érdeklődő számára, aki a néphagyományt a közműveltség részeként, mindennapjaink élhető örökségeként szeretné jobban megismerni.

A könyv a néprajzi kutatások tárgyát, a paraszti kultúrát és a néphagyományt öt nagyobb egységre tagolva mutatja be.

Az Alapvetésben a fogalmak tisztázását, a néprajzkutatás történetét és a tudományág fő területeit találjuk.

A Gazdálkodás című fejezet az egykori agrárnépesség megélhetést nyújtó tevékenységeit mutatja be a gyűjtögetéstől az állattartáson át a földművelésig.

Az Életmód fejezet a paraszti kultúrának a mindennapokban megjelenő elemeit, a lakáskultúrát, az étkezési, öltözködési szokásokat, a népi tudást és hiedelmeket, az ünnepi szokásokat ismerteti.

A Népművészet című egység a díszítőkultúra részeként sorra veszi a kézműves foglalkozások tárgyi örökségét, továbbá az előadó jellegű művészeti területeket, a népköltészetet, a népzenét és a néptáncot.

A Néphagyomány térben és időben című rész a népművészet időbeli és térbeli tagolódását, valamint az egyes tájegységek és népcsoportok sajátosságait taglalja.

A Ki kicsoda? kislexikon a magyar néprajzkutatás kiemelkedő személyiségeit mutatja be.

A könyv CD-ROM melléklete gazdag szemléltetőanyagot tartalmaz: interaktív feladatokat, archív fotókat, népzenei felvételeket, videofilmrészleteket és az ismeretek bővítését szolgáló irodalmi, internet- és múzeumi ajánlásokat.
Kiadó:
2515 Ft
2395 Ft
Az áfa összege 120 Ft
Leírás

Sándor Ildikó és Benedek Krisztina könyve és a kapcsolódó CD-ROM régen várt, hiánypótló újdonság a művészeti képzést nyújtó gimnáziumok, szakközépiskolák, a kézműves szakmákat oktató szakiskolák és minden olyan érdeklődő számára, aki a néphagyományt a közműveltség részeként, mindennapjaink élhető örökségeként szeretné jobban megismerni.
A könyv a néprajzi kutatások tárgyát, a paraszti kultúrát és a néphagyományt öt nagyobb egységre tagolva mutatja be.

Az Alapvetésben a fogalmak tisztázását, a néprajzkutatás történetét és a tudományág fő területeit találjuk.

A Gazdálkodás című fejezet az egykori agrárnépesség megélhetést nyújtó tevékenységeit mutatja be a gyűjtögetéstől az állattartáson át a földművelésig.

Az Életmód fejezet a paraszti kultúrának a mindennapokban megjelenő elemeit, a lakáskultúrát, az étkezési, öltözködési szokásokat, a népi tudást és hiedelmeket, az ünnepi szokásokat ismerteti.

A Népművészet című egység a díszítőkultúra részeként sorra veszi a kézműves foglalkozások tárgyi örökségét, továbbá az előadó jellegű művészeti területeket, a népköltészetet, a népzenét és a néptáncot.

A Néphagyomány térben és időben című rész a népművészet időbeli és térbeli tagolódását, valamint az egyes tájegységek és népcsoportok sajátosságait taglalja.

A Ki kicsoda? kislexikon a magyar néprajzkutatás kiemelkedő személyiségeit mutatja be.

A könyv CD-ROM melléklete gazdag szemléltetőanyagot tartalmaz: interaktív feladatokat, archív fotókat, népzenei felvételeket, videofilmrészleteket és az ismeretek bővítését szolgáló irodalmi, internet- és múzeumi ajánlásokat.

Kiknek ajánljuk a könyvet?

OKJ szám Szakma
31 543 01 Ipari üvegműves
31 543 09 Üvegcsiszoló
33 815 01 Fodrász
52 214 01 Lakberendező
52 815 01 Kozmetikus
54 211 04 Dekoratőr, kirakatrendező
54 211 10 Keramikus
54 211 17 Üvegműves
52 1812 04 Bútorműves
52 1812 02 Bőrműves
33 5262 07 Faműves
31 5293 01 Fazekas
33 1812 01 Porcelánfestő
52 1812 14 Tűzzománcozott dísztárgy készítő I.
33 1812 02 Tűzzománcozott dísztárgy készítő II.
Szakközépiskola: művészet, közművelődés, kommunikáció szakmai alapozó gyakorlatok
Szakiskola: művészet, közművelődés, kommunikáció szakmai alapozó ismeretek; oktatási szakmai alapozó ismeretek
Művészeti képzést nyújtó gimnázimok

A könyv a szakképzési célok megvalósításán túl szeretné a közműveltség részévé, a mindennapok élhető örökségévé tenni a néphagyományt, ezért a szélesebb olvasóközönségnek is ajánljuk.


TOP