sorstalansag
sorstalansag1
Nyomtatás

Sorstalanság

Sorstalanság

Kertész Imre

Magvető Könyvkiadó, 2016.

334 oldal
Kötés: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
ISBN: 9789631424645
Kiadó:
1990 Ft
1895 Ft
Az áfa összege 95 Ft
Leírás

Sorstalanság

Kertész Imre

Rövid leírás: A 2002-es Irodalmi Nobel-díjat Kertész Imre nyerte el, ő az első magyar író, aki ebben az elismerésben részesülhetett. Gratulálunk!


Kertész Imre neve gyakorlatilag összefonódott fő művével, a Sorstalansággal, mely azóta is az egyik legfölkavaróbb és leghitelesebb Holocaust-regény.

Tartalom:"Valami mást kapunk, mint amit szokványos regénytől, akár lágerregénytől várhatnánk" - írta a Sorstalanságról Spiró György: "létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja."

A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény.
Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidó fiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához.
A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez.
 
Star Wars - Dönts és lapozz!Sorstalanság
Vissza: Irodalom