Ez a weboldal cookie-kat használ
Weboldalunk használatával jóváhagyod a cookie-k (sütik) használatát.
×
MEGA
Elérhetőségünk: rendeles@tudaskonyvkucko.hu 
 

Hívjon most +36 23 361 051

×
 x 

A kosár üres
Nyomtatás

Az ember tragédiája

Az ember tragédiája

Madách Imre

MAGYAR KÖZLÖNY LAP- ÉS KÖNYVK. KFT, 2015.

Nemzeti Könyvtár sorozat
328 oldal
Kötés: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
ISBN: 9786155269622
2500 Ft
2381 Ft
Az áfa összege 119 Ft
Leírás

Az ember tragédiája

 

Lectori salutem, sőt tán sokkal inkább lectori laudam, vagyis nem egyszerűen üdvözlet, hanem tisztelet az Olvasónak! Egy olyan könyvet vesz ugyanis a kezébe, amely az idő múlásával egyre hatalmasabb, egyre nehezebben megmászható hegyorommá válik: e nagyszerű mű megértésének elsődleges nehézsége egyre inkább nem abban áll, amit mond, hanem abban, ahogy mondja.

A magyar nyelv egyik legnagyobb géniusza, Arany János, mikor Madáchtól megkapta a Tragédia kéziratát, a mintegy négyezer soros drámai költeményben – érintetlenül hagyva és nagyra értékelve a mű egyedülállóan gazdag gondolati szerkezetét – több mint ötezer helyesírási és stilisztikai javítást javasolt, amelyet Madách őszinte tisztelettel el is fogadott. Mégis, mindezzel együtt, másfél évszázad múltán, nyelvünk változásával – külső segítség, valaminő „fordítás” nélkül – egyre több szó, s így egyre több gondolat és mondat hullik ki a mai olvasók túlnyomó többsége számára a mű szövetéből.

Megkockáztatom: ha a magyar irodalom ezen egyik csúcsteljesítménye nem volna kötelező iskolai olvasmány, akkor néhány filoszon és színházi emberen kívül ma már jószerével senki nem venné kézbe és olvasná végig a Tragédiát. Ám e kényszer épp jókor adja olvasók újabb és újabb tízezrei kezébe ezt a sokszorosan megfejtendő művet.

Mert minden kamasz Ádám. S kamaszként mindannyian ott állunk, ott álltunk a Paradicsom falain kívül: kiűzetvén a gyermekkor kétkedést nem ismerő és célt nem kereső, az egységben megélt, tudás előtti Édenéből. S ahogy életutunk elején először harapunk a tudás almájába, és először kezdünk el rákérdezni jóra és rosszra, saját életünk és az emberiség létének céljára és értelmére, úgy kezdi el Ádám az álmában végigjárni a maga, s egyben az emberiség életútját, keresve az emberi élet értelmét – vagy másként nevezve, a boldogságot. Ám ez az értelem vagy boldogság leginkább csak csalóka reményként van jelen ebben a grandiózus utazásban: egy mindig új alakot öltő, hol fel-, s hol eltűnő, ellenállhatatlanul vonzó, ám elérhetetlen délibábként létünk horizontján.

A Tragédia, ha elfogadjuk a meghívását, egyfajta ellen-Luciferként – vagyis nem bukásunkat, hanem emelkedésünket akarván – egyetlen nagyívű látomásban vezet végig bennünket leendő életünk, eljövendő vágyaink, reményeink és kiábrándulásaink, szerelmeink és megcsalattatásaink útján a majdani végig, hogy onnét visszatekintve láthassuk: van-e értelme végigmenni ezen az úton, akár mi magunknak, akár az emberiségnek?

S noha minden egyes stáció, a Tragédia minden egyes színének a végén, sőt, az út legeslegvégén is úgy tűnik, hogy semmivé válik a remény szőtte értelem, mégis, mégis valami velünk marad: „Karod erős – szíved emelkedett: végetlen a tér, mely munkára hív, s ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd szünetlenül, mely visszaint s emel, csak azt kövesd!" S persze ott a Tragédia záróköve: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” Mi pedig – az általunk ismert univerzumban egyes-egyedül mi – szabadon választhatunk életünk bármely pontján, bármely percében: hogy feladjuk vagy felvállaljuk-e ezt a küzdelmet.


TOP