Nyomtatás

Ápolástani alapismeretek

Dolozim Emese

A tankönyv a Szociális gondozó szakképesítés 025/4.0/1851-06 Ápolási és gondozási ismeretek tananyagegységéhez, az iskolarendszerű képzésben résztvevő tanulóknak, valamint a tanfolyami oktatásban résztvevők számára készült. A könyv elsősorban azon képzésben résztvevők számára íródott, akiknek nincs előzetes egészségügyi végzettségük. A latin szavak magyarosan kerültek leírásra, illetve a modulkönyv végén megtalálható az idegen szavak gyűjteménye. A tankönyv elsősorban a tanfolyami képzésben résztvevők önálló tanulását kívánja elősegíteni a tananyag felosztásával, a piktogramok alkalmazásával. A tananyagegységen belül a részcélkitűzések elsajátítására javasolt óraszám, a tanulói tevékenységhez kötött utasítások, a fejezetek végén az önellenőrzési feladatlap, valamint a megoldások is ezt segítik elő.
Az elsődleges célcsoport mellett javasoljuk egyúttal azoknak a már dolgozó szakembereknek is, akik a mindennapok kihívásával szemben tudásuk felfrissítésére törekednek.
Kiadó:
2110 Ft
2010 Ft
Az áfa összege 100 Ft
Ápolói beavatkozások és műveletekAnyagok tankönyv
Vissza: szakmai tankönyv