NYELVKÖNYVEK, NYELVTANULÁS
Miért jó a korai nyelvtanulás?
Szeretné, hogy a gyermeke több nyelven is anyanyelvi szinten beszéljen? Érdemes a nyelvtanulást már kicsi korban elkezdeni, hiszen csak nyerhet vele a gyermek, és nagyon sok hasznos nyelvkönyvet lehet vásárolni, amivel játékosan tanulható szinte minden nyelv.
A gyerekek első éveikben több nyelvet is képesek akár anyanyelvi szinten is elsajátítani. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy gyerekkorban az agysejtek közötti kapcsolatok száma sokszorosa a serdülőkor utáninak.A nyelvtanulás egyik legnagyobb előnye, hogy a gyerekek korán megtapasztalják, hogy egy fogalmat több szóval is ki lehet fejezni így gondolkodásuk rugalmasabb, elvonatkoztató képességük jobb lesz, ezáltal intelligenciájuk is jobban fejlődik.
Az idegennyelv tanulása az anyanyelv használatára is pozitív hatással van, hiszen a gyerek helyesebben, választékosabban, szebben beszéli az anyanyelvét is.Emellett a korai nyelvtanulás megalapozza a későbbi nyelvtanulást, elősegíti a magabiztos, gátlásoktól mentes, stressz nélküli nyelvhasználatot.
Vásároljon nyelvkönyv webáruházunkban nyelvkönyveket gyermekének, hogy az új nyelv tanulása mellett fejlődjön az intelligenciája és egyéb képességei is!
Böngésszen weboldalunkon a nyelvkönyvek között! Lépjen kapcsolatba velünk, kollégáink készségesen állnak az Ön rendelkezésére!
Milyen az ideális nyelvkönyv?
Általánosan, például egy szépirodalmi könyvet kezébe vesz az ember, elolvassa a hátsó borítót és meg tudja ítélni, hogy tetszik-e neki az adott történet vagy sem. Egy nyelvkönyv esetén nem lehet csak a tetszik, illetve a nem tetszik szempontokat alkalmazni.
Íme, néhány ismérv, melyeket áttanulmányozva talán mi is segítséget nyújthatunk, hogy ideális nyelvkönyvet válasszon.
- Az ideális nyelvkönyv magyar nyelvű nyelvtani magyarázatot is tartalmaz.
- Sok gyakorlófeladattal szemléltet minden részt.
- A megoldókulcs hiánytalan, hogy ellenőrizhessük válaszainkat.
- Található benne szószedet, így nem kell külön szótárt is használni.
- Az ideális nyelvkönyv, ha CD-t is tartalmaz, a hanganyag átiratát sem felejtik el mellékelni.
- Praktikussági szempontból fontos a méret. Újdonsült nyelvkönyvünk lehetőleg legyen könnyű és kis helyen is elférjen, így kedvünk lesz magunkkal vinni és belenézni esetleg utazás közben is.
Amennyiben nem szeretne csalódni, tekintse meg nyelvkönyv kínálatunkat és böngésszen kedvére, illetve bátran keressen minket felmerülő kérdéseivel!
ECL THEMATISCHES ÜBUNGSBUCH P.7 TESTS B2 BD.2 +LETÖLTHETŐ
Solutions Third Edition Intermediate Student's Book
Nine units per student book, each with eight lessons A broad range of lesson types focusing on key skills, including...
NÉMET NYELVTANI GYAKORLATOK
Tananyagfejlesztők: Szitnyainé Gottlieb Éva, Mekis Zsuzsa Műfaj: gyűjtemény Iskolatípus: gimnázium, középiskola,...
Easy word traning 400 angol szókártya kezdő szinten
Gyorsan, könnyedén, lapozgatás nélkül szeretné bövíteni szókincsét? A szókártyákkal való gyakorlás által szert tehet 10...
Easy word traning 400 angol szókártya haladó szinten
Gyorsan, könnyedén, lapozgatás nélkül szeretné bövíteni szókincsét? A szókártyákkal való gyakorlás által szert tehet 10...
HUNGARIAN THE EASY WAY 1-3. ANSWER KEY
A kiadvány a Hungarian - The Easy Way I Coursebook / Tankönyv megoldásait tartalmazza.|
Beste Freunde A2.1 Mein Grammatikheft
Übungsgrammatik zu jedem Kursbuchmodul von Beste Freunde mit einer Vielzahl grammatischer Übungen zum...
Írásbeli és Szóbeli Gyakorlókönyv A Telc Mittelstufe B2 V.
Kiegészítő gyakorlókönyv TELC középfokú nyelvvizsgára készülőknek. Olyan feladattípusokat gyakoroltat, amelyek...
Szóbeli Feladatok Megoldásokkal - A Telc B2 Nyelvvizsgákra
Ez a kiadvány a Péntek Bernadett - Gárvány Hajnalka: Test- und Übunsbuch - TELC Mittestufe Deutsch B2 c. nagysikerű...
Érettségi mintafeladatsorok német nyelvből (8 írásbeli középszintű feladatsor) - CD melléklettel
8 középszintű írásbeli érettségi mintafeladatsort tartalmazó kötetünk a 2017-ben életbe lépő, új érettségi...
DAF LEICHT 1 TANKÖNYV
A 2017-től érvényes középszintű német éretségire felkészítő 3 kötetes tankönyvcsalád A1-től B1-es szintig.||Ideális...
Beszéljünk bátran spanyolul!
Kötetünk a legfontosabb mondatok tematikus gyűjteménye. Korszerű, használható nyelvtudást ad: több mint 1500 hasznos...
KEZDŐK SPANYOL NYELVKÖNYVE - FŰZÖTT (HANGANYAG LETÖLTŐ KÓDDAL)
A világhírű USBORNE Kiadó színes, szórakoztató képekkel illusztrált szótárai azzal a céllal készültek, hogy...
PONS Képes szótár Olasz-Magyar - 1500 hasznos szó a hétköznapokhoz
Az 1500 szót tartalmazó olasz szótár ideális kísérőnk lehet a mindennapi életben: 1. Fordítási segítség Olasz...
Practice Test Book Euroexam Level B2
Három teljes próbavizsga-feladatsor megoldókulccsal és ingyen letölthető hanganyaggal a középszintű általános...
Építőipari képes szótár , angol-német-magyar
A szótárban részletes rajzok illusztrálják az építés valamennyi területének általános fogalmait és szakkifejezéseit....
Kérdések és válaszok angol nyelvből új kiadás B1-B2
Könyvünk segítséget nyújt az egynyelvü és kétnyelvü nyelvvizsgák szóbeli részére készülöknek, illetve az...
PONS 10 perces gyakorlatok ANGOL
A könyv minden gyakorlata optimális, áttekinthető mennyiségű tanulnivalót tartalmaz, amelyek 10 perc alatt könnyen...
Schritte international Neu 3+4 A2
Mind az önálló tanulás, mind az órai gyakorlás hasznos segédeszköze A2 szinten az Intensivtrainer, amelyben a tankönyv...
PAUL, LISA & CO A1/1 ARBEITSBUCH
Általános iskola alsó tagozatos tanulói részére. A1/1 szint. A munkafüzet a könyvben tanultakhoz kapcsolódik,|Játékos...
PAUL, LISA & CO A1/2 ARBEITSBUCH
Daughter of the Moon Goddess: The most anticipated debut fantasy of 2022 and an instant Sunday Times Top 5 bestseller: Book 1
Grammatik aktiv A1-A2 Német nyelvtani gyakorlókönyv (CD-melléklettel)
Grammatik aktiv A1-A2 Német nyelvtani gyakorlókönyv (CD-melléklettel) - Gyakorlás Hallás Beszéd Friederike Jin, Ute...
Test- Und Übungsbuch Telc Mittelstufe B2 +Mp3 2.Kiadás
2., ÁTDOLGOZOTT KIADÁS A 2017-TŐL ÉRVÉNYES ÚJ VIZSGAFELADATOK ALAPJÁN - a könyv 1. részében: 7 egész tesztsor...
Az orosz emelt szintű érettségire és közép-és felsőfokú nyelvvizsgákra B2-C1 szint
84 aktuális témát tartalmaz, kidolgozott érvekkel, ellenérvekkel • szókincse modern, a mai orosz nyelvhasználatot...
PONS Képes szótár Japán-Magyar
Az 1500 szót tartalmazó japán szótár ideális kísérőnk lehet a mindennapi életben: 1. Fordítási segítségJapán szótárunk...
PONS Képes szótár Koreai-Magyar - Koreai képes szótár - 1500 hasznos szó a hétköznapokhoz látványos képekkel és fonetikus átírással.
Az 1500 szót tartalmazó koreai szótár ideális kísérőnk lehet a mindennapi életben: 1. Fordítási segítség Koreai...
PONS Angol nyelvtan? No para!
Te is osztod azt a vélekedést, hogy a nyelvtan tanulásának fájnia kell? Hogy csak a monoton magolás révén juthatsz el a...
PONS Képes szótár Kínai-Magyar - 1500 hasznos szó a hétköznapokhoz
Az 1500 szót tartalmazó kínai szótár ideális kísérőnk lehet a mindennapi életben: 1. Fordítási segítség Kínai...
DAF LEICHT 1 MUNKAFÜZET+DVD-ROM
A 2017-től érvényes középszintű német érettségire felkészítő 3 kötetes tankönyvcsalád A1-től B1-es szintig.||Ideális...
The Exhibitionist: The Times Novel of the Year
THE TIMES BOOK OF THE YEARA GUARDIAN BEST BOOK OF 2022A GOOD HOUSEKEEPING BOOK OF THE YEARMeet the Hanrahan family....
Test-und Übungsbuch német B2 javított, átdolgozott
Könyvünk 1. részében 7 egész tesztsor (írásbeli és szóbeli) található az ÖSD Mittelstufe Deutsch B2 szintü...
Színes kérdések és válaszok olasz nyelvből B2 szint (CD melléklettel)
Könyvünkkel az olasz nyelvtudás fejlesztéséhez, illetve tökéletesítéséhez szeretnénk segítséget nyújtani. A kötet...
Wild Love
She's been driving him wild for years . . . the good kind of wild. The kind of wild that comes with wanting your...
Progetto Italiano 1B Libro Stud.+ Audio Cd (Tankönyv)
Könyv jellemzők Kiadó Edilingua Célcsoport Iskola-közép/gimn Oldalszám 132 Kötés Fűzött Súly 0.391 kg Méret...
Progetto Italiano 2A Libro Stud.+ Audio Cd (Tankönyv)
Könyv jellemzők Kiadó Edilingua Célcsoport Iskola-közép/gimn Oldalszám 124 Kötés Fűzött Súly 0.379 kg Méret...
Thematisches Übungsbuch zur ECL B2 Band 3
I was Born for This
For Angel Rahimi life is about one thing: The Ark – a pop-rock trio of teenage boys who are taking the world by storm....
120 Extra Präsentationen C1 szint
A 2 éve megjelent nagy sikerü 105 Präsentationen c.könyv folytatása. Az jórészt B2 szintü volt kb.15 C1-es...
Y tú, ¿qué dices? C1
A könyv változatos témáival és izgalmas szövegeivel gyakorlati bevezetést kínál a magas szintű spanyol beszélgetés és...
Színes kérdések és válaszok angol nyelvből C1 szint
Könyvünkkel az angol nyelvtudás magas szintü elsajátításához, tökéletesítéséhez szeretnénk segítséget nyújtani. A kötet...
PROJECT EXPLORE 1 TANKÖNYV
Az alsós Explore sorozat folytatása a már ismert és bevált Project módszertannal,vadonatúj tartalommal,...
Progetto Italiano 2 Quaderno Degli Esercizi + 2 Cd
Könyv jellemzők Kiadó Edilingua Célcsoport Iskola-közép/gimn Oldalszám 198 Kötés Fűzött Súly 0.663 kg Méret...
SPANYOL CSEVEGŐ LINGEA
FOCUS 3. WB KEY
Focus is a rich, varied, carefully levelled course for upper secondary students. Specially designed to motivate older...
PROJECT EXPLORE 1 MUNKAFÜZET
Az alsós Explore sorozat folytatása a már ismert és bevált Project módszertannal,vadonatúj tartalommal,...
Mit Uns Arbeitsbuch B2
Zielniveau B2 . Vertiefung und Erweiterung des Kursbuchstoffes . selbstentdeckende Grammatik . Aussprache-Übungen ....
PONS Japán írásgyakorlatok kezdőknek - Tanuld meg és gyakorold a japán írásjeleket!
Régóta érdekel a japán nyelv, a kultúra, és azt is tervbe vetted, hogy megtanulod a japán írásjeleket is? Jól...
English File Upper-Inter Fourth ed. WB. without key***
Lessons and activities provide the language, motivation and opportunity students need to speak conifidently. Students...
Simply LanguageCert Export Level C1
Miteinander, deutsch für Alltag und Beruf
Kiadó HUEBER,M.VERLAG Célcsoport Felnött Oldalszám 224 Kötés Fűzött Súly 6.68 kg Méret...
Final Offer
CALLAHAN I'm the Kane brother everyone gossips about behind closed doors. Trust fund brat. Washed-up athlete....
Progetto Italiano 1A Libro Stud.+ Audio Cd (Tankönyv)
Könyv jellemzők Kiadó Edilingua Célcsoport Iskola-közép/gimn Oldalszám 120 Kötés Fűzött Súly 0.370 kg Méret...
EuroPro B2 Practice Test Book
Három teljes próbavizsga-feladatsor megoldókulccsal és ingyen letölthetö hanganyaggal a középszintü üzleti...
Solutions 3Rd Ed. Intermediate Workbook Hu
The Solutions Workbook is the perfect partner to the Student's Book, and helps consolidate the material taught in...
HUNGARIAN THE EASY WAY 1 (COURSEBOOK WITH CD+ EXERCISE BOOK)
Mondják, magyarul tanulni nehéz. Durst Péter könyvével azonban egyben érdekes és szórakoztató is. Az angol nyelvű...
Beste Freunde 2 Arbeitsbuch+CD Ungarische Ausgabe
Új, 10-14 éves nyelvtanulóknak készült, háromkötetes, A1-B1 nyelvi szintű tankönyvsorozatunk legfontosabb jellemzője,...
SOLUTIONS 3RD ED. ELEMENTARY WORKBOOK (HU)
A könyv változatos témáival és izgalmas szövegeivel gyakorlati bevezetést kínál a magas szintű spanyol beszélgetés és gondolatkifejtés világába. Az Y tú, ¿qué dices? elsősorban a f
A PONS Képes nyelvtan – Spanyol az új, vizuális PONS-módszernek köszönhetően nem kevesebbet vállal: forradalmat a...
FOCUS 3. SB. WITH WORD STORE
Focus is a rich, varied, carefully levelled course for upper secondary students. Specially designed to motivate older...
Angol-magyar szótár - online szótárcsomag
Az ANGOL-MAGYAR SZÓTÁR 60 000 szócikket és 655 000 szótári adatot tartalmaz. Kipróbált és nélkülözhetetlen...
Schritte international Neu 3+4 A2 Spielesammlung
Nyelvtani, szókincs, névelö, rövid párbeszédek játékos gyakorlásához kiegészítö a német nyelvkönyv...
PONS KOREAI Nyelvkönyv kezdőknek + ONLINE letölthető hanganyag - Koreai nyelvkönyv kezdőknek az alapok elsajátításáért!
Szeretnél belekóstolni a koreai nyelvbe, és kedvedet lelni a tanulásában? Megértenéd a koreai beszédet, és élőben...
PONS Japán nyelvkönyv kezdőknek - Online letölthető hanganyag
Szeretnél belekóstolni a japán nyelvbe, és kedvedet lelni a tanulásában? Megértenéd a japán beszédet, és helytállnál az...
SOLUTIONS 2ND ED, INTER SB
Solutions has been thoroughly modernized with 80% new content to draw in students, embed the grammar and vocabulary...
Schritte international Neu 3 A2.1 Kurs-und Arbeitsbuch
A médiacsomag tartalma: a tanönyv szövegeit tartalmazó cédék, 1 DVD az oktatást segítö kisfilmekkel.