Holt Lelkek

Nyikolaj Vasziljevics Gogol
„Milyen szomorú is ez a mi Oroszországunk!” – fakadt ki a nevetéstől könnyes szemmel Puskin, amikor Gogol felolvasta neki a Holt lelkek első fejezeteit.

Harsány nevetés és végtelen szomorúság: talán leginkább ennek a két érzésnek a különös elegye adja Gogol műveinek máig ható erejét – s a Holt lelkek zavarba ejtő hangulatát.

A szélhámos Csicsikovnak nagyszerű ötlete támad: halott jobbágyokat fog felvásárolni, mivel így – papíron – gazdag emberré válhat, s aki „gazdag”, az könnyen lehet még gazdagabb. Járja hát a végtelen orosz tájakat, száguld vele a trojka, és földesurakat látogat meg, isten háta mögött élő embereket, akik mindannyian saját elmaradottságuk, tudatlanságuk, előítéleteik, ravaszkodásaik, bűneik foglyai.

A különlegesen gazdag regényvilág részint a XIX. századi orosz valóság realista ábrázolása, s ugyanakkor eposzi léptékű vízió – vagy legalábbis eposzparódia. De bízvást fogalmazhatunk úgy is, hogy egyszerre fordulatos, mulatságos pikareszk és komor látomás a Pokolról: alakjai nem élő alakok, hanem holtak – élettelen, a tárgyi vagy az állati létezés szintjére helyezett „dolgok”, akik mellett a megvásárolt holt jobbágyok már-már élőnek mutatkoznak…

Gogol főművének első része 1841-ben készült el, s az író sokáig küszködött a folytatással, de amit írt, azt elégette, majd idegei felmondták a szolgálatot, s utolsó éveiben a vallásos útkeresés foglalta le egész személyiségét.